Pirkadat előtt az öreg Őrfa tetejéről figyelő Opos fia Csató már nagyon küszködött, elege volt az őrségből. A tagjai elgémberedtek a hűvös hajnali levegőtől és a helye sem volt valami kényelmes. Hol itt, hol ott nyomta rendesen a testét némelyik faág. Az éjszaka közepén váltotta le az előtte figyelőt. Azóta már vagy ötvenszer elmondott mindenféle imát, amit csak tudott, mert nagyon félt. Félt a sötéttől, félt a nádtól, a vízi világtól.

Egész életében a faluban tartózkodott. Ha nem kellett, még a szomszédos Keresztesre sem ment át. Jól el volt a saját háza körül, ahol egész nap a bőrökkel szorgoskodott. A többiek szerint is ügyes mesterember hírében állt, aki kiváló minőségű bőrruhákat tudott készíteni. A keze alól kikerülő állatbőrök, finomak és puhák volt. A ruhákat, amiket varrt belőlük, még Öklelő Mihály is szívesen viselte. Volt munkája bőven és azzal is vígan eltartotta feleségét és három cseperedő gyermekét. Két éve épített magának külön házat, akkor végleg elköltözött az apjától, akitől a mesterséget eltanulta.

És most itt volt ez a váratlan költözés, amibe csak nagy hirtelen, félelmében ment bele. Szóval minden olyan idegen volt körülötte, nehezen barátkozott meg a helyzettel. A rövid éjszakai egyedüllét teljesen kikészítette. Furcsa hangokat, motoszkálást, zörgést, sőt egyszer még valami visítást és acsarkodást is hallani vélt. Aztán kékes fények villantak a távolban, azokat sem tudta hová tenni. Hányta is magára a keresztet rendesen. El nem tudta képzelni, hogyan lehet ilyen helyen élni. Remélte, hogy mihamarabb hazamehet majd és újrakezdhet mindent. Éppen ezt tervezgette, amikor valami, vagy valaki erősen ráfogott a bokájára. Már azt hitte itt a vég és fel is kiáltott, amikor egy hang szólt hozzá:

- Csak nyugalom Csató uram, én vagyok az Farkas. Magát aztán hiába szólongatja az ember, meg sem szólal. Tán elaludt Kend?

- Nem-nem! – hebegte, amikor végre felfogta, hogy nincs bajban. Csak elgondolkoztam a dolgokról.

- Na, akkor ne gondolkozzon tovább, menjen, most már pihenjen kicsit kegyelmed – küldte el a fáradt szűcsöt Farkas, aki maga mászott fel annak helyére.

Miután egy ágvillában ülő helyzetbe tornászta magát, figyelmesen szemügyre vette a vidéket. Az idő tisztának ígérkezett. Az előző napokban hullt kevés eső, csak fokozta a kelő nap szította kora reggeli ködöt. De ez csalóka volt. Jó ideje már, hogy az öregisten égi áldása egyre ritkább lett, míg végül, már vagy két hosszú és hideg tél óta alig esett valami csapadék. A vidék kezdett egyre szárazabb lenni és a náderdő vízének szintje is, egy jó tenyérnyit lett alacsonyabb. Az otthoni szántók alig teremtek valamit. De a Farkas által szeretett lápvidék, még tartotta magát. És mire a nap felkelt, a ködöt is elfújták a bolondos szél-fiak, megmutatva a világ valódi arcát. Náderdeivel, fás ligeteivel, szigeteivel, tavaival együtt

- Ez lesz a mi otthonunk. Elrejt és etet is majd minket, míg a vész el nem múlik – mondta ki az új bíró fennhangon a gondolatait.

A napkorong már éppen elrugaszkodott a világ pereméről, mikor megérkezett a váltás Vasas fia Bogárdi személyében. Még csak tizenegy nyarat látott a fiú, így meglepődött ugyan, hogy nem Csatót találja az őrfán, de okos gyerek volt, így szótlanul mászott fel a bíró helyére.

Farkas pedig visszament a közös tűzhelyhez, ahol magához intette az egyik arra szaladgáló gyereket. Vele üzent a családok fejeinek, jöjjenek, mert fontos megbeszélni valójuk van, majd a saját kunyhójához ment, ahol magához vette a hatalma jelképét. Csepke a gyerekekkel együtt már belekezdett a napi munkába és éppen magokat őrölt egy kézi malommal. Pár szót váltott velük, aztán visszament a tanácskozásra kijelölt helyre, ahol leült és némán várakozni kezdett. Elsőnek Beke fia Barta érkezett, majd szépen sorba megjöttek a többiek is. Sebe fia Vasas, Döme fia Opos, Zádor fia Bodor, Hódos fia Köteles, Izsép fia Keserű és Pazari fia Ajándok. Utolsónak Korpás fia Simon ért a tanácsba, amin egyfajta szándékosságot érzett ki Farkas, de nem szólt, csak megjegyezte magának.

- Azért hívtam össze kendeket - kezdett a mondandójába - mert az éjszaka fontos döntésekre jutottam. Nem ülhetünk itt tovább csak úgy, hogy várunk, de nem tudjuk mire. Az élelmünk, amit magunkkal hoztunk, hét-nyolc napon belül el fog fogyni. Gondolnunk kell arra honnan és hogyan szerzünk majd be utánpótlást. A faluba is vissza kell menni, hogy eltemessük a halottainkat és összeszedjük onnan, ami esetleg még használható. Ezeken a dolgokon kívül még javasolnám, hogy küldjünk kutakodni embereket Keresztesre és Csátra is. Próbáljunk meg híreket szerezni a világból.

Itt rövid szünetet tartott. Látta, ahogyan komor arccal egyetértően bólogatnak, ezért így folytatta:

- Én a következőket javasolnám. Két-két tapasztaltabb férfi menjen el és lesse ki, mi történt a környező vidéken. Minden családból egy valaki pedig menjen vissza a faluba. Őket vezesse Simon és rendezzék el az otthoni dolgokat.  Akik a halászathoz értenek valamicskét, azoknak az irányítása alatt a többiek kezdjenek halat, csíkot fogni, csapdákat kihelyezni. Csak a legkisebb gyerekek mentesülhetnek a munka alól, rájuk egy nagyobb gyerek vigyázzon. Barta fia Rédét meg küldjük el a Locsogóra. Nézze meg a dadogós Rádiékat és vigyen hírt nekik rólunk. Tudja meg, mi van velük, hogy áll a jószág. Van valakinek valamilyen javaslata? Mit gondolnak minderről kendek?

Lassan jött meg a családfők hangja, de akkor már egymás szavába vágva kezdtek el javasolni dolgokat. Ki mire alkalmas, kit hová kellene küldeni. Még Simon is elégedetten pöffeszkedett a helyén. Úgy érezte magát, mint valami hadvezér, hiszen ő megy vissza a faluba, rendbe tenni a dolgokat és erre nagyon büszke volt. Egy pillanatra sem fordult meg a fejében, hogy tiltakozzon a feladat ellen. Tudta ezt Farkas is, pont ezért javasolta őt. Pedig nagyon is tisztában volt vele, hogy nem lesz öröme senkinek sem abban, ha visszamegy és azt is tudta, hogy nincs már ott semmi sem, amit el lehetne hozni onnan. Hagy menjen csak Korpás fia Simon, hagy tapasztalja meg ő is mit tett a tatár, úgy talán majd neki is könnyebb dolga lesz vele, ha visszajön.

Még félig sem ért fel az égbolt tetejére a nap, mire mindenki tudta a dolgát. Ettek egy keveset aztán hozzá is fogtak a teendőkhöz. A külvilágba indulók voltak az elsők, akik elhagyták az Ikrek-szigeteit. Négyen voltak, fiatal és erős férfiak. Őket maga Farkas látta el néhány jó tanáccsal.

- Óva intelek titeket, hogy az utakat használjátok. Igyekezzetek rejtve haladni mindenhol. Még a földekre se menjetek ki! Inkább kerüljetek! A túlélőket úgy is mindenhol elbújva találjátok majd. Keresztesre és Csátra is csak éjjel merészkedjetek be! És jól jegyezzétek meg: A tatár nyilak messzebbre lőnek, mint a mieink. Legyetek óvatosak és gyertek vissza mihamarabb!

A fiatalok végül komor arccal búcsúzkodtak a többiektől, aztán kettesével két csónakban útra is keltek. Nem sokkal utánuk indult el Korpás fia Simon is, a rábízott emberekkel. Mikor őket is elnyelte a nádfal, Farkas megkereste az öreg Bartát, mert beszéde volt vele. A sziget legmagasabb pontján nőtt tölgy alatt találta meg végül, amit Mézelőként ismert mindenki, az egyik odvában lakó méhcsalád miatt. Éppen a fa törzsének dőlve szundikált.

- Alszik- e kend? – rázta meg a vállát.

- Fene ennek az öregségnek a fajtáját! – riadt fel a rázásra az öreg hadfi, aztán nagyot nyújtózott és így folytatta:

- Elalszom már, ha kell, ha nem napközben. Éjjel meg kiülök a kunyhóm elé és csak a csillagokat lesem egyfolytában. De hagyjuk ezt, miért keresel bíró uram? Ülj csak ide le mellém – veregette meg maga mellett a földet – és kezdjél bele a mondandódba. Kiváló hely ez, egy jó beszélgetésre. Ahogyan ismerlek, nem az alvási szokásaim miatt kerestél.

- Volna egy kendnek való feladatom – kezdett bele Farkas, miközben leült az öreg mellé. Megbíznám, hogy állandó emberekkel szervezze meg az őrséget. Maga ért hozzá, katonaviselt ember. Főleg fiatal suhancokat, akár lányokat is használjon. Nekik nem lesz más dolguk. Minden éjjel és nappal is őrködniük kellene.

- Istenuccse, ezt jól kifundáltad te gyerek! – csapott nagyot a bíró vállára a volt katona, de olyat, hogy annak sajogni kezdett tőle a karja. - Örülök, hogy ezt a dolgot rám bíztad. Kerítek négy kölyköt magamnak, akiket megtanítok arra, milyen is az igazi őrszolgálat. És építünk egy rejtett figyelő állást is az Őrfára. Ha már ott töltik majd az éjszakákat ezek a gyerekek, legalább rendes helyük legyen.

- Nem kéne ezt az őrséget ide a legmagasabb pontra szervezni? – tett egy óvatos javaslatot Farkas az öregnek, de az nevetve utasította el az ötletét. – Bíró uram, már meg ne bántsam, de nem értesz te ehhez! Mit gondolsz, miért hívják azt a fát Őrfának?  Mert ez itt, aminek az árnyékában hűsölünk, túl nyilvánvaló hely. Hidd el nekem, onnan is pont olyan jól lehet látni mindent, mint innen.

- Jól van, jól van! – emelte fel védekezően két tenyerét maga elé Farkas – Nem vitatkozni akarok én. Maga a szakértő – tette hozzá nevetve, majd felállt és felsegítette Beke fia Bartát is.

- Menjünk hát, tegyük amit kell.

Mire a nap megindult lefelé szokásos égi útján, már csak az apró gyerekeket és az őrség tagjait találta a szigeten. Mindenki sietve indult a dolgára, estig még sok idő volt hátra. Barta ott állt a parton mikor az utolsónak induló ladikot is elnyelte a nád. Akkor így szólt a négy, már cseperedésnek indult kölyökhöz:

- No, tegyük mi is a dolgunkat virágszálaim! Hagyjuk az aprónépet, hagy ugrabugráljanak napestig!

Azzal ő is elvonult kíséretével az Őrfához. Egész délután szorgosan dolgoztak, hol itt, hol ott igazítottak az őrhelyen. Az öreg időnként kievezett, hogy távolabbról is szemügyre vegye mit végeztek addig. Eleinte dúlt - fúlt és mindenféle ügyetlen bandának nevezte a keze alá adott három leányt és egy fiút, de mire megjöttek az első csónakok a halászatból, már ő is elégedetten veregette a gyerekek hátát. Maga is felmászott a lesre a szép takaros létrán, amit a sziget felől támasztottak a fának, hogy ne is látsszon tó felől. Odafentre karosszékszerű ülőalkalmatosságot eszkábáltak össze ágakból, amit a távolból leső avatatlan szem még véletlenül sem ismerhetett fel a lombok között. Mikor mindezzel végeztek szóban is eligazította az őröknek előléptetett gyerekeket.

- Figyeljetek rám madárkáim! Mostantól folyamatosan őrködni fogtok, ahogyan azt a bíró urunk kérte. Először is másik ruhát intézek majd nektek. Ezek a fehér ingek már messziről virítanak, mint a fogatok a szátokban. Festünk nektek éjszakára fekete, nappalra zöld ingecskéket. Aki pedig éjszaka is őrködni fog, az szépen bekeni a képét fekete korommal, mielőtt felmászik a helyére. Ne világítson nekem a feje, mint a telihold. A váltás mindig a fánál van. Ha kis dolgotok lenne, azt intézzétek el odafent. A nagydolgotokat meg, ha nem vagytok őrségben. Ételt viszünk majd a helyetekbe. Én úgy sem nagyon alszom éjjel, így ne is reménykedjetek, hogy szundikáltok majd odafent. Akit alváson kapok, azt magam fenekelem el. De istenuccse, abban nektek nem lesz köszönet! Értve vagyok? – fejezte be mondandóját vigyorogva.

- Értve bizony! – vágták rá a gyerekek egyszerre, miközben igyekeztek komoly képet vágni a hallottakhoz. Igaz ez sehogyan sem sikerült, mert hol az egyikük, hol a másikuk kapta az arca elé a kezét, hogy elrejtse kuncogását.

Mire aztán mindennel végeztek és az első őrszem is ott csücsült már a helyén, a halászni indulók is sorra megérkeztek. Farkas utasítására a zsákmányt a kisebbik sziget legtávolabbi pontján pucolták meg, aztán egy részét vacsorára készítették elő, míg a maradékot szárítófákra aggatták.

Sötétedésre mindenki végzett a napi teendőivel és a vacsorán is túl voltak már, de sehogyan sem akart senki sem lefeküdni. Az emberek, e helyett a közös tűz mellé húzódtak, ahol egy ideig még csendes beszélgetéssel múlatták az időt. Aztán elkoptak lassan, míg végül mindenki aludni tért, csak az őrszem gubbasztott a helyén éberen.