Hol volt, hol lehetett volna máshol, mint a nagy magyar puszta egyik csücskében, az Óperenciás tengeren innen, Nagymihály falujában. Ott esett meg ez a történet, ami lehet igaz volt, de az is lehet, hogy nem. Ezt talán csak Ida néném tudta volna megmondani, de sajnos ő már a mennyei pletykapadok egyikén szórja szét legendáit, az ég angyalai között.

         Szóval, egy tikkasztó nyári napon, mikor még az árnyékok is a bokrok alá húzódtak hűsölni, a Nyár utcában akadt dolgom. Gyalogosan bandukoltam a kopott aszfalton. A cipőm talpán keresztül úgy járkált be a forróság a talpam alá, mint tehén böfögése az ajtó nélküli istállóba. Fejemben még a gondolatok is verítékeztek, annyira megviselt a hőség. Ekkor hallottam meg a számomra olyan kedves hangot, Ida néném kiabálását:

         - Jó meleg nap ez, áldja meg az ég magát Imre. Ne siessen már annyira! No, jöjjön csak be hozzám egy kis hűsítőre, na, meg egy kis pletykálkodásra - szólt ki a kapun keresztül.