A kürt hangja fájdalmasan járta be a vidéket. A víz messzire vitte a hangot. Kétszer szólt hosszan, majd egyszer röviden. Ezt az üzenetet minden falusi ismerte. Bajt jelentett, méghozzá nagyot. Azt üzente, mindenki hagyjon fel azzal, amit csinál és azonnal siessen a bíró háza elé.

Leghamarabb a faluban tartózkodók, legutoljára a vízen lévők érkeztek meg. Az öreg Salamont senki sem háborgatta. Az emberek csak suttogva mertek egymás közt pusmogni. Várakoztak türelmesen. Éppen csak negyedét tette meg a nap az aznapi útjának, mikor már minden falusi ott ücsörgött a bíró előtt. Csak ketten hiányoztak, akik a jószágot őrizték. Salamon csendesen végignézte őket, majd erős hangján belevágott mondandójába.

- Emberek! Nem is tudom, hogyan kezdjek bele. Nagyon rossz híreket kaptam. Reggel hozta azt a király egyik regöse. Ellenség tört az országunkra és már sokfelé elpusztított mindent. Kövesdnek és Nyárádnak is vége lett. Isteni csoda, hogy minket eddig elkerültek. Tatárok ezek, valami idegen keleti népek. A napokban csata lesz valahol a közelünkben. Királyurunk kiadta a parancsát, hogy mindenkinek el kell bújnia, míg nem üzen, hogy előjöhetünk. Most azonnal kezdjen mindenki összepakolni. A lábasjószágokat tereljék össze, azokat is behajtjuk a lápba. Estére szedjétek össze a legfontosabb dolgaitokat. Farkas, Bökény, Maradék, ti gyertek velem. A többiek induljanak, fogjatok hozzá a pakoláshoz. Estére mindenki készüljön el. Akkor betelepülünk a rejtett szigetekre. Van kérdés?

Az emberek hallgattak, a hallottakat próbálták felfogni. Nem szólt senki sem, de végül valaki mégiscsak megszólalt. Bulgan fia Bogan volt az, az örök békétlenkedő. Felháborodva, pökhendi módon kezdett mondandójába.

- Már bocsásson meg nekem bíró uram, de maga elhiszi annak az embernek a szavát? Hát én nem hiszem! Nekem ugyan nem tetszik a fizimiskája. Láttam én, amikor idejött! Ez csak be akar minket csapni, hogy aztán őrizetlenül hagyjuk a házainkat és valami rablóbandával elvigyen mindent, amit csak talál. Én ugyan nem megyek sehová és a családom sem! No, engem aztán ne rémisztgessen senki se. Ha meg idejönne még is valami kóborló banda, majd jó ellátjuk a baját – fejezte be végül mondandóját mell döngetve.

Egy szuszra hadarta el, amit gondolt. Nem hagyta, hogy a bíró beleszóljon. Pedig Salamon tudta honnan fúj a szél és dühös is volt, hogy ez a nagyravágyó alak ellene akarja hangolni a falusiakat. Főleg most, amikor meggyőződése volt, hogy baj közeleg. Már évek óta próbálja maga mellé állítani az embereket ez a Bogan. Ő akart bíró lenni, pedig egyáltalán nem alkalmas rá. Túlságosan is sokat gondol magáról. De most végképp nem engedhetett neki.

- Bogan fiam – kezdett volna bele, hogy meggyőzze a férfit, de az végre nyeregben érezte magát. Abban bízott, hogy az emberek inkább vele tartanak és akkor végre belőle lesz a falu első embere. Már látta is magát a bíró botjával ítélkezni, hát megint félbe szakította az öreget.

- Ne is mondjon nekem semmit se! Én maradok családostól és kész! Ki tart még velem? Ki marad itt, hogy megvédjük, ami a miénk? – játszotta a hőst harsányan.

Két családfő azonnal mellé állt, akik amúgy is jó cimborái voltak, de a többiek nem hallgattak rá, csak morogtak magukban. Ők inkább hittek az öreg Salamonnak, mint az ifjú szájhősnek. Bogán mikor látta, hogy másra nem számíthat, sértődötten elvonult a támogatóival együtt. Végül kilenc család maradt a bíró háza előtt, akiknek csak annyit mondott.

- No, akkor tegyük a dolgunkat emberek.

Így esett, hogy a tizenkét családból, csak kilenc készülődött az esti indulásra. Végül a maradókhoz csatlakozott Béla pap is, aki nem akarta a templomát otthagyni. Egész nap zajlott a munka. A nagy sürgés-forgást Maradék az ágak közti rejtekhelyéről nézte végig. Onnan leste a Keresztesre vivő utat. Így jött el végül az este. Ekkor ő is lejött a fáról és csatlakozott a családjához. Mikor végül csónakba szálltak, elaludt az anyja ölébe.

Huszonegy ladik úszott csendesen a vízen. Mindet elhozták a faluból, még a rossz öregeket is, amik már engedték a vizet. De most ezekre is szükség volt, egy utat kibírtak még. Annyira meg voltak rakva, hogy peremük éppen csak a víz színe fölött maradt. Emberi szót nem lehetett hallani. A gyerekek többnyire aludtak, a felnőttek meg a történteket próbálták megemészteni. Közben az erőskezű férfiak tolófáikkal folyamatosan lendületben tartották a kis ladikcsapatot. Összesen hatvanegyen voltak. Magukkal cipeltek mindent, amit csak tudtak, még az ágasfákra is gondoltak, ami a kunyhók építéséhez kellett. Az apróállatoknak, csak egy részét hozták magukkal, a többit otthon hagyták. Az emberek között néhány kuvasz és komondor is kuporgott a csónakok alján.

Mikor a nád közé értek, már lassabban haladtak, de itt is csendesen, alig egy kis zajt csapva jutottak egyre előrébb. Farkasék ladikja vezette a csapatot. Ő ismerte legjobban a vidéket. Kicsi gyermekkorától minden napját, ebben a végtelen, vizes, lápos világban töltötte. Ismerte minden zegét-zugát. Egyedül több nádi farkassal végzett, mint bárki más a faluból.  Tudta hol vannak a legnagyobb halak és azt is, hol érdemes a vízimadarakra lesni.

Felettük az égbolt lassan beborult és mire eljött a reggel, gyenge eső is esni kezdett. Napkeltére érték el a két egymáshoz közel álló, megtelepedése alkalmas szigetet. Mindkét helyen letakarították a szárazulatokat és azonnal nádkunyhók építéséhez fogtak. Kijelölték a közös tűzrakó helyet és elengedték a jószágot is, amik úgy sem tudta hová menni a szigetről. Ha kicsit zsúfoltan is, de elfértek. A két szárazulat között a nádat is kivágták és még egy kezdetleges pallót is lefektettek a két sziget közé, hogy száraz lábban is elérjék egymást. Az első sziget elejében öreg haldokló tölgy állt. Neve is volt, Őrfának hívták. Ennek ágai közé figyelő lest eszkábáltak. Innen messzire el lehetett látni a lápon.  Beosztották az őrséget és megbeszélték a jelzéseket is baj esetére.

Mire mindennel elkészültek öreg este lett. Tanácsot ültek. Egészen apró tüzet raktak csak, aminek a fényét is igyekeztek elrejteni, hogy még az se mutassa a helyüket. A családok vezetői egyöntetűen Farkast bízták meg a vezetéssel, azzal a kikötéssel, hogy ha Salamon közöttük lesz, akkor onnantól újra ő lesz a bíró. Farkas ezt tudomásul vette. Ezután megszervezték a mindennapok munkáját és átbeszélték a lehetőségeiket. Úgy beszélték meg, hogy egyenlőre pár napra rendezkednek csak be. A többit majd az idő eldönti. Végül mindenki elcsendesedett. Farkas is visszatért asszonyához, aki ébren várta őt.

- Egyél egy keveset én uram – nyújtott feléje egy cseréptálat Csepke a felesége, aki mosolyogni próbált, de az aggodalom kiült az arcára a pislákoló mécses fényében is. Elvette tőle az ételt és enni kezdett az alacsony nádkunyhóban, amit felesége igyekezett a lehető legjobban otthonossá tenni. Prémeket terített a földre és illatos szárított füveket, különböző eszközöket akasztott a falakra. Az ajtónyílás egyik oldalán lógott Farkas íja és tegeze, a másikon a fokosa és kedvenc botja. Az öreg bíró botja pedig az ajtó felett kapott helyet. A gyerekek a kis kunyhó egyik sarkában aludtak egymással szorosan összebújva. Maradék a két lány között szuszogott. Biros és Kecse nyugtalanul forgolódtak álmukban.

- Aggódnak a bátyjuk miatt, hiányzik nekik. És bevallom, én is aggódom – fűzte hozzá Csepke.

Farkas csendben evett, miközben a feleségét nézte. Nagyon szerette őt. Még mindig őrizte kék szemében a fiatalság báját. Vele egy idős volt és hat gyermeket szült neki eddig. Közülük kettő egyéves sem volt, mikor eltemették. A mindennapi munka és a nélkülözés már kezdett barázdákat vájni az arcába. Hosszú fekete hajába egyre több ősz hajszál is vegyült, ami feje jobb oldalára volt egy fonatba fonva.   

Mikor befejezte az evést, letette maga mellé az edényt, aztán magához vonta a feleségét. Egy darabig így ültek egymás mellett szótlanul, majd ők is lefeküdtek a kunyhó másik végébe. Nem szóltak sokáig semmit sem. Végül Farkas törte meg a csendet.

- Bökényt nem féltem. Tud magára vigyázni. Különben is, mielőtt elindult a lelkére kötöttem, hogy semmilyen kockázatot se vállaljon. Holnap este ilyenkor már itt lesz. Tudja, hol keressen minket. Jobban aggódom apám miatt. Meg annak a három bolondnak a családja miatt. De most aludjunk kedvesem. Holnap mindent elrendezünk, amivel még nem végeztünk, aztán holnapután visszamegyek, meglátogatom a falut és meglátjuk, hogyan tovább.

Késő éjjelre járt már az idő, amikor az áprilisi csapkodó eső, nehéz cseppekben újra áztatni kezdte a világot. A nád csendesen tűrte a tavasz rigolyáit és hiába fújt, még az öreg szél sem volt képes megszólaltatni a ringó szárakat. Az éjszakai nyirkosság ellen subába burkolódzó őrszem csendesen szunyókált az Őrfa tövében. Észre sem vette, amikor az egyik kunyhóból alacsony árnyalak osont a csónakokhoz és lassú ügyetlen mozdulatokkal terelte az egyiket abba az irányba, amerről jöttek. Egy röpke perc volt csupán és az éjjeljáró, el is tűnt a rengetegben.